Kedves Allergiám!
Ma úgy
döntöttem, hogy megismerlek. Jól tudom, évek óta élünk már együtt, mindig
megbízhatóan ugyanakkor jössz, mégsem ismerlek igazán. Talán hálátlannak tűnök,
mert TE mindig itt vagy velem, mióta feltűntél az életemben, én viszont azon
töprengek, miként tudnálak elengedni.
Lehet,
hogy én hívtalak valamikor? Nem emlékszem pontosan az első találkozásunkra,
szinte észrevétlenül lopództál mellém. Ma már egyre erősebb vagy. Emlékszem
eleinte lefújtalak, begyógyszereztelek, kiköhögtelek, megkönnyeztelek.
Harcoltam veled. Aztán megszoktam, hogy együtt élünk, tudtam mikor vagy a
legerősebb, felkészülten vártam megjelenésed. De SOSEM ISMERTELEK IGAZÁN.
Nem is
beszélgettünk soha. Ott voltam a születésednél, de nem vettelek akkor észre.
Talán azért vagy egyre erősebb, hogy felfigyeljek végre rád? Oké, legyen így.
Ismerkedjünk meg!
Mivel
nagyon úgy tűnik Én is részese vagyok a te megszületésednek, kezdjük talán
azzal, milyen is vagyok én. Ha jobban megismersz, talán én is jobban
megismerhetlek.
Ma -ezt Te
is jól tudod- allergiás vagyok a parlagfűre, az augusztusban nyíló virágok egy
részére, a háziporra, és úgy tűnik egyre több dologra. De nem volt ez mindig
így. Kiskoromban ugyan érzékeny gyerek voltam, úgy mondják. Hiába, sokszor
becézgettek mimózának. (tényleg vajon a mimózára is allergiás vagyok??)
Mire
voltam érzékeny? Amire ma is. A tejes ételeket sosem szerettem, a nagymama
lószőr takarójától nagyon kellett vakaródznom, nem tudtam sokáig a napon
maradni, mert pöttyös lett a bőröm.
Mégis, ha
az érzékenységre gondolok leginkább a következők jutnak eszembe:
nagyon
fájt, mikor nem hallgatták meg mire vágyom igazán, akkor úgy éreztem, mintha
egy messzi szigetről kiabálnék, de senki sem hallaná meg a hangom;
nagyon
rossz volt amikor félreértettek és én nem mertem kiállni az igazamért, - biztos
ők tudják jobban, lehet, hogy nem is gondoltam jól, gondoltam egyáltalán
valamit?;
nagyon
féltem, amikor a kertben egyedül maradtam, egy örökkévalóságnak tűnt, azt
hittem otthagytak - talán én nem kellek senkinek, bajnak vagyok itt;
nagyon
elszomorodtam, amikor a többi gyerek kiközösített és a végén magam is úgy
éreztem, hogy igazuk van. Akkor nem szerettem magamat.
Azután
felnőttem, magabiztos talán még sikeres is lettem. Az érzékenységeim és
érzelmeim persze maradtak a régiek, de már nem mutatom ki őket. Úgyanúgy fáj,
ha a környezetem egyszerűen nem érti meg mit akarok igazán (lehet, hogy én nem
kommunikálom ezt megfelelően?), Ugyanolyan rossz érzés, amikor a munkahelyemen
nem tudok kiállni az igazamért, mert félek a retorziótól; ugyanúgy félek, ha
egyedül vagyok, ezért állandóan valakit szervezek magam mellé; ugyanúgy
elszomorít, ha nem vesznek be maguk közé a menő barátaim és rájövök talán
igazuk is van, mert nyomi vagyok. Elegem van magamból.
Allergiás vagyok
már magamra!
Ez az!
Lehet, hogy Te nem is az első tüsszügési rohamomkor születtél? Hanem már sokkal
előbb? Ezt akarod nekem üzenni? Menjek vissza az időben és nézzek rá az akkori
fájdalmaimra, hiányaimra? Oldjam az ott keletkezett blokkokat?
Lehet, hogy
te azért vagy, hogy minderre rávilágíts? Te szeretsz engem? És ha megoldom a
régi ügyeket akkor elengedsz? Lehet, hogy Téged én alkottalak, hogy majd a
kellő időbn, amikor elég erős leszek hozzá visszakisérj a múltba, hogy
begyógyítsam a saját sebeimet?
Ha így
van, akkor köszönöm Neked. Hol kezdem? Nem tudom. Valahol belülről
kellene elkezdeni. Visszamenni az elejére. Van segítség? Biztos! Van hozzá
erőm? Most van!
Kalandra fel!
Blokkpont oldás
Apróbetűs rész: Kineziológusként írtam a a fenti
levelet, mindennemű hasonlóság az életemmel csak a “véletlen” műve. A kineziológia
a tuti módszer, hogy megszabadulj az allergiádtól? NEM. Úgy érzem az életben
nincsenek tuti megoldások. Sokfélék vagyunk, sokféle megoldás létezik
számunkra. A kineziológia, mint módszer, egyike a lehetséges kulcsoknak, amivel
kinyithatod azt a titkos ajtót, ami mögött megtalálhatod a benned rejlő
blokkokat, fájdalmakat, és dönthetsz úgy, hogy gyógyítod azokat.
