Furcsa zajra ébredtem. Hallottam a szívem kalapálását a fülemben. Mi lehet ez? Hajnali három. Az ajtó felől jön. Kimenjek? Még jó, hogy éjszaka is égnek az ablakra tett karácsonyi lámpafüzér fényei. Na jó, amúgy is pisilnem kell..
Az ajtó kilincsén lóg valami. Mi ez? Egy nejlonzacskó? Biztos megint valamelyik gyerek akasztotta oda a vizes uszi cuccot..
De ez mozog! Szent Isten! Lassan lelassul minden körülöttem. Feltolom a szemüvegem. Kicsit hátrébb ugrom, de így nem látok semmit. Elég ijesztő. De mi ez? Agyam még tompa, valahol még az álomvilág küszöbén jár, de a testembe annyi adrenalin pumpálódott hogy két éjjel is rophatnám. Na maradjunk józanok! Nézzük meg közelebbről, végül is nem jött ki semmi a zacskóból. Eddig.
Megint mozog. Egyre elszántabban ficereg. Ránézésre lehet vagy fél kiló. Olyan mintha egy partra vetett hal vergődne. Nem is szeretjük a halat. Lehet, hogy valaki Karácsonyra hozta? Jaj, hülye vagyok, akkor miért tenné a kilincsre?
Legyél már felnőtt! Menj oda, bontsd ki!
Hunyorítok. Közben mozog. jaj nem merem levenni! De olyan élő ez! És olyan csutakos! és egy nejlon van még rátekeredve. Azért nem tud mozogni.. ez egy MACSKA!!
Jaj! Segítenem kéne neki! De hát hogy kerül ide? Nem, nem lesz macskánk. Persze cuki, de én nem akarok takarítani egy állatka után. Úgyis olyan kupi van itt mindig. De ő még mindig csapdában van. Jól van, jól. A többiek úgyis alszanak, kiszabadítom, de mi lesz ha megkarmol? Olyan elesettnek tűnik. Nem lehet ilyen gonosz. Na jó. Megpróbálom kivenni. Hadonászik. egyre ügyetlenebb vagyok, Igazából a bőrömet féltem. Mi van ha nem érti , hogy csak segíteni akarok, és azért akar majd megkarmolni? Már teljesen leizzadtam. de hát mekkora gáz, hogy egy macskát sem tudok kivenni egy nyüves zacskóból? Újabb hajrá és most kiveszem. Szegény, a teste egy még erősebb és vastagabb műanyagba van beakadva, ezért nem tudott kiszabadulni.
Ezt még nehezebb lesz kibontani. Most már nem hagyhatom abba, amúgy is tiszta dzsuva vagyok már. Próbálok meggyőző lenni, miközben nyugtatom, de igazából remeg a hangom, és a kezem is. Nem hinném el magamnak sem. Na leszedtem.
Elég sokkoló pár perc volt. Macska kint, minden oké. Szemetet összeszedem, feltakartok szépen és minden megy tovább. macsekot kiteszem az erkélyre menjen szépen az útjára. Szerinted véletlenül jött hozzád? Nem érdekel. Itt nem lesz macska, amúgy is gyorsnak kell lennem, mert a gyerekek ha meglátják elkezdenek könyörögni itten.
Mire körbenézem sehol a macska, a helyén egy rózsaszín pizsamás, mezténlábas, barnahajú 5 év körüli kislány állt. Nem szólt, csak nézett. Nyugodt volt. Olyan bölcs-féle. Én nem gabalyodtam ki a saját drámámból és még mindig az volt a legfőbb bajom, hogy mihamarabb hang nélkül kitessékeljem. De hát ez egy KISLÁNY! Akkor sem maradhat itt. Felborul a béke, egyébként sem készültem erre. Ő biztos megérti, Nagyon aranyos egyébként. De nem. Szépen megkérem, hogy menjen ki az erkélyre, és ott menjen útjára. Szó nélkül megtette. Kiment. Kint csak állt. Nem sietett. Nem ment sehova. Nem volt szomorú sem. Egyszerűen csak állt. Valószínűleg ő tudja, hogy hol a helye.
Felébredtem reggel. Kilincs rendben, zacskó sehol. Mi volt ez? Ja egy álom! Olyan macsekos. és akkor egy kislány, és akkor várt…………
és én kitettem egy gyereket a hidegbe? Hát hülye vagyok én?
Mama! Hogy lehettél ennyire gonosz? - kérdezték a gyerekek. Tényleg. Miért? Azért hogy a megszokott rend ne változzon- mondtam. Kinevettek. Igazuk van. Ők tudják. Vissza kell Őt hívnom.
Mert a helye itt van.
Nálunk.
Nálam.
A szí
vem
ben.
